A Szülőföldünk Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány 2025. évi Népművészeti Alkotótáborát a Hagyományos Mesterségek Oktatásáért Alapítvány közreműködésével a Magyar Művészeti Akadémia 0091-MMA-25-REG azonosítószámú pályázatának támogatásával sikerült megvalósítani.
A támogatás lehetővé tette, hogy a tábor a magyar hagyományos kézműves mesterségek oktatását helyezze előtérbe, három korcsoportban több mint 40 résztvevő számára biztosítva gyakorlati élményt fazekas, kovács és nemez műhelyekben. A támogatás a szerződésnek megfelelően az oktatók tiszteletdíjára került felhasználásra, és a tábor lebonyolítását személyesen is ellenőriztük.
Ezúton is köszönjük a támogatást, mely hozzájárult, hogy a program széles körben elérhető és magas szakmai színvonalú legyen.
A táborról készült beszámoló pdf formátumban letölthető az alábbi gombra kattintva: